Most kell közbevágnom!

Én is szívesen hallgattam volna a Sárkánytündér meséit, de közben már nagyon kíváncsi voltam a hintatündérekre! Arról nem is beszélve, hogy a kislány is velem volt!
- Tudom, tudom, rögtön rád kerül a sor. Pedig a vihartündérekről vagy a macskatündérekről még nem is beszéltem! - villantotta szemét a kiscicára.
- És főleg: nem beszéltem magamról! Vagyis a Sárkánytündérekről - itt egy pillanatra elmerengett.
- Pedig - mondta szerényen - fontos szereplő vagyok a történetben!
Úgy éreztem, most kell közbevágnom, hogy végre magamról is megtudjak valamit, és segíthessek a kislánynak!

Vajthó Gábor szénképe

A Sárkánytündér tovább mesél

A legtöbb tündérnév is a

természethez kapcsolódik. A virágtündérek azok, akikkel talán legtöbbször találkozhatnak az emberek. Ők a kedvesebb kertekben még ma is akár hosszabb ideig a virágokban élnek. A gyógynövények tündérei gyógyítanak. Aztán ott vannak a tavasztündérek, őket emlegetik legtöbbször, pedig a többi évszaknak is megvannak a maga tündérei.
A forrástündérek, esőtündérek, tavitündérek a vízitündérek népéhez tartoznak.
Erdei tündérek például a fatündérek, gombatündérek, moha- és páfránytündérek.
A fogtündérek jóval később bukkantak fel, a konyhatündérek pedig a legeslegújabb tündérnépek.
Ó, hát hosszú napokig tudnék mesélni nektek a tündérekről, de most nem ez a dolgom!
Azért még mutatok valamit! És a Sárkánytündér egy hatalmas könyvet húzott elő felhőpárnája alól:
- Idesüssetek! Én írtam!
Tündérek Könyve, minden napra egy tündér
Írta: Sárkánytündér
A kislány talán most szólalt meg először, mióta odaértek a Sárkánytündérhez:
- Mesélsz majd nekünk belőle?
- Persze! Boldogan!
És akkora lángot fújt örömében, hogy a Földön az összes festő villámgyorsan festeni kezdte a csodálatos naplementét!

Vajthó Gábor pasztellképe

A Sárkánytündér mesél

A Sárkánytündér kiterjesztette fölénk nagy szárnyait, és mesélni kezdett.
Régen, az ősidőkben, amikor már létezett a Föld, még beszélő kövek, lépkedő fák, hullámzó hegyek, állandóan változó vizek népesítették be. Állatok, emberek sehol.
Ekkortájt tündérek költöztek a Földre. De ne a mai tündérekre gondoljatok! Ők egyszerre voltak tündérek és boszorkányok.
Amikor megjelentek az állatok és az emberek, az ember elválasztotta a jót a rossztól, a nagy örök egészet részekre osztotta.
Ehhez alkalmazkodtak a tündérboszorkányok, és így lettek a tündérek a dolgok mozgatói, segítői, a boszorkányok pedig a kerékkötői.
Ezután még sokáig a Földön éltünk. Segítettük az embereket, de a közelségüket nem szerettük, mert kiszámíthatatlanok voltak. Így aztán távolabb költöztünk tőlük, a természetbe.

Vajthó Gábor pasztellképe

A hintáról van szó!

- Azt mondtad, hogy még egyszer találkozhat a nagymamájával. De hogyan?
- Ezt te nálam jobban tudod, Hanga. Hiszen a hintáról van szó.
- A hintáról?
A Sárkánytündér látta, hogy fogalmam sincs, miről beszél.
- Mondd csak, Hanga, mit csinál egy hintatündér?
- Kedves Sárkánytündér, nem tudom, de nagyon szeretném végre megtudni! Én egyszerűen csak hintáztam, mert nagyon szeretek hintázni. Aztán nemrég elkezdett érdekelni, mi történik a Földön, miért járnak oda a tündérek. Így jutottam el először hozzád is. Kiderült, hogy a tündérek segítenek. Mindegyik a maga módján. De én hogyan tudok segíteni? Senki sem válaszolt a kérdéseimre.
A Sárkánytündér arca felderült:
- Akkor tudom már, miért jöttél el hozzám!

Mit tanácsolsz?

A Sárkánytündér bólogatott. Aztán fújt egy kis lángnyelvet. Mi meg vártuk, hogy mondjon még valami fontosat, valami megoldást. Hogy mit tegyünk. De nem mondott semmit. Csak nézett ránk, mint aki vár valamire. Mintha azt várta volna, hogy mondjunk valamit.
Végül megtörtem a csendet:
- Mit tanácsolsz?
- Één? - a Sárkánytündér elképedt. - Ezt te kérdezed tőlem, Hanga?!
- Öö... igen! Tanácsért jöttünk hozzád.
Erre a Sárkánytündér akkorát nevetett, hogy lefordult a felhőjéről. Ezzel megint zűrzavart okozott a kíváncsian összegyűlt bárányfelhő-seregben. Megint ezerfelé szaladtak! Lett is nagy dörgés-morgás, hiszen nemrég terelték őket össze.
A Sárkánytündér kecsesen visszalibbent a felhőre, és zihálva abbahagyta a nevetést. A felhő reccsent egyet, és zsörtölődött:
- Megint felfeslett a huzatom! És zuhogni kezdett az eső belőle.
A kislány már nem szomorkodott, a macskával együtt érdeklődve nézték a rendhagyó tündért.

Lehetőség

- Mi járatban vagytok, Hanga? - kérdezte komolyan a Sárkánytündér, amikor meglátta az ébredező kislány kisírt szemét.
Végig komoly maradt, amíg meghallgatott bennünket.
Utána meleg narancssárga fénybe öltöztünk, amikor beszélni kezdett.
- Kislánykám, az ember élete múlandó. Aki a Föld számára meghalt, az nem látható, nem hallható, más világba költözik. Nagyon fáj ez annak is, aki magára marad a Földön, és annak is, aki nem tudott elbúcsúzni. Nagyon-nagyon ritkán történik meg, hogy egy földi halandó még egyszer láthatja az elköltözöttet. Te most megkapod ezt a lehetőséget. Nem tőlünk, tündérektől. Mi is csak porszemek vagyunk a végtelenben.

Reggeli torna

A Sárkánytündér épp reggeli tornáját végezte, amikor megérkeztünk. Élvezettel ugrott egyik felhőröl a másikra, azok meg záport eresztettek a Földre. A Sárkánytündér nagyokat kacagott, olyan volt, mintha dörögne az ég. Utána bukfencezni kezdett. Na ebből igazi kavarodás lett! A bárányfelhők ijedt bégetéssel százfelé szaladtak. Lesz dolga az égi pásztoroknak, mire újra összeterelik őket! A Tündér viszont nagyon élvezte a dolgot. A felhők vastag paplanná álltak össze, ő meg zutty! Hátrabukfenc! A felhők vészesen lelapultak, próbálták megtartani, de átzuhant rajtuk. Egy-két idegesebb pamacs sikoltott, pedig tudják, hogy a Sárkánytündér repül, mint a szélvész.
Ahogy meglátott bennünket, örömében lángcsóvát fújt, ami a Földről gyönyörű napfelkeltének látszott.
Egy füst alatt sütött reggelire jó nagy adag rántottát.
Megnyugodtunk mellette.

Vajthó Gábor pasztellképe

Tanácstalan

Hanga életében először tanácstalannak érezte magát. Eddig ismeretlen érzések kavarogtak benne. Csak ült a hintán, magába merülve.
Mintha ködös erdőben bolyongana, ahol nem találja a kivezető ösvényt.
És ekkor felbukkant a Sárkánytündér. Valóban látta? Vagy csak gondolt rá? Mindegy is. Mindenesetre már tudta, hogy elviszi hozzá a kislányt és a macskát.

Vajthó Gábor pasztellképe

Bánat

A kislány beszélni kezdett.
- Anyáék azt mondják, meghalt a mamikám! Baleset érte. De én nem hiszem el! Azt mondta, mindig vigyázni fog rám. És most nincs sehol. Eltűnt. Mindig ő jött értem az óvodába, és utána játszottunk. Anya és apa mindig dolgozik.
Hol van a mamikám? Miért nem jön értem? Vakarcs is előkerült, pedig ő is eltűnt.
Mamika is megvan.
A kislány zokogott.
Hanga karjába vette, álomba ringatta. Aztán fogta Vakarcsot, és visszatértek felhők közötti otthonába.

Vajthó Gábor pasztellképe

A találkozás

Vakarcsnak ébredés után hintázni támadt kedve. Megint a vállamra ült, de most nem tudtam belefeledkezni a hintázásba. Pedig egy macska akkor is a vállamon marad, ha fejre állok. Ő is lefelé figyelt, a Földre. Derült idő volt, jól látszott minden. Hosszú ideig csendben voltunk, aztán leugrott, és nyávogott, hogy induljunk.
Kisvárosi ház kertjében szálltunk le. Vakarcs felugrott egy hatalmas diófára. Lefelé már egy kislánnyal együtt másztak. Utána leültek a fa tövébe, a kislánynak potyogtak a könnyei, simogatta a kiscicát. Az meg dorombolt, bökdöste a kislány kezét. Duruzsoltak egymásnak.
- Ő Hanga! - mutatott rám később a cica.

Szél fúj hajamba

Ezért is szeretek hintázni. Ahogy egyenletesen lököm magam, szél fúj hajamba, érzem a végtelen halk lüktetését, amire mozdulnak az égitestek. Ilyenkor beleolvadok a megnyugtató mindenségbe. Nem gondolkozom, átáramlanak rajtam a gondolatok.
Mint az is, ami a macskáról jutott eszembe.
Az élőlények járják a saját útjukat, mint ahogy az égitestek is állandó változásban vannak. Időnként keresztezik egymás útját. Ha magasabbról nézzük őket, minden találkozás előre látható. Mint egy nagy terepasztalon. A szép és nehéz, a jó és rossz, hogy magunkat nem látjuk magasabbról.
Én sem láttam, honnan jött a macska, hogy épp abban a pillanatban ott legyen, ahol én.

Vakarcs

Otthon persze három perc alatt kivirult. Evett, befészkelte magát az ölembe, elaludt. Dorombolt.
Néznek, nyávognak, dorombolnak. Tündérek? Nem is tudom. Én csak macskatündérekkel találkoztam, de szerintem elég egy szemvillanás, egy puha ugrás, egy átbucskázás... Mindenki tudja, miről beszélek. Ez a vakarcs itt az ölemben tündér, de nem szelíd virágtündér, az biztos!
És az is biztos, hogy ő talált meg engem, nem én őt.
Ringatóztam hintaszékemben, és vártam, hogy felébredjen. Vártam, hogy kiderüljön, miért kereszteztük egymás útját.

Reggeli repülés

Ma reggel olyan sötét, tömör szomorúságburok vette körül a Földet, hogy elakadt a lélegzetem. A tündérek fel vannak vértezve ilyesmi ellen, de úgy látszik, én nem.
Ennek ellenére úgy éreztem, oda kell mennem!
Régebben csak egyetlen mályvabokros földi kertben jártam. Nagyritkán meglátogattam a mályvatündéreket.
Most csak úgy repültem. Mindenfelé feszült csend volt, meg a vígasztalan nyirkos őszi eső. Aztán egészen közelről kétségbesett nyávogást hallottam. Egy ázott, csatakos kismacska rohangált az úton, és nyivákolt.
Miért mindig én? Senki más nem hallja? Senki másnak nem fáj a cérnavékony hang?
Ahogy észrevett, egyből mellémszegődött. És már tudta, hogy úgy sárosan, vizesen felmászhat a vállamra, kis karmocskáival felszántva a karomat.
Nem tehettem semmit. Hazarepültem. A Föld hallgatott.

Vajthó Gábor szénképe

A Sárkánytündér

Bevallom, kicsit összezavarodtam a Sárkánytündérnél! Arra számítottam, hogy egy sárkányszerű, vénséges vén nénit látogatunk meg. De jó pár ezer, tízezer évet letagadhat a korából! Ami ráadásul nincs is neki. Vagy valahogy így. Legalábbis nem fontos. Azt mondta, hogy csak az embereknek fontos az idő. Mi, tündérek a végtelennel rendelkezünk, így számunkra nem fontos sem az idő, sem a távolság.
Persze ő ettől függetlenül olyan régi, hogy akkor még a fortyogó katlan miatt a tündéreknek szükségük volt a sárkányok nagyságára, erejére, meg arra, hogy csomó lángot el tudjanak nyelni.
Nagyon örült az almaszósznak, saját lángján sütött hozzá bundáskenyeret!
Szerintem gyakran meg fogom látogatni.

Vajthó Gábor pasztellképe

Almaszósz

Visszatértem a Konyhatündérekhez. Furdalt a kíváncsiság, hogy látom-e a felhőmet a kertjükből.
Láttam. Meg a hintámat is, lágyan lengett magában. Szeret hintázni, meg hintáztatni is.
A tündéreknek felvetettem azt a lehetőséget, hogy csak a kertből lehet látni a hintát, de ezen jót nevettek.
- Hinta! Hanga Hintája! - kiáltották.
A hintám erre forgolódni kezdett, és amennyire egy hinta bólogatni tud, bólogatott. Ami még nekem is egyértelműen azt jelentette, hogy "Sziasztok, szép a kertetek!"
Így aztán segítettem almaszószt főzni. Hámoztunk egy csomó almát, aztán feldaraboltuk. Utána pépesre pároltuk fahéjjal, de maradtak benne puha almadarabok is. Aztán tejszínnel elkevertük, és kevés búzadarával sűrítettük. Így szereti a Sárkánytündér. Ez azért fura, nem?
Kiderült, hogy legalább olyan idős, mint a Tejút. Lehet, hogy ezért fogyaszt bébiételeket?
Egyre jobban érdekel a sárkánytündér!
Integettem a hintámnak, mielőtt hazaindultam. Ő meg visszaintegetett.

Vajthó Gábor hintázik

Gesztenyepüré

Eredetileg hintázás közben gondolkozni akartam. Vagy legalább kikémlelni a tündérkerteket. De az őszi első gesztenyepüré fontosabb! A hintáról nem akartam leszállni, de gesztenyepürét szerettem volna enni. Méghozzá minél hamarabb!
Nem tudom, miért, de hirtelen az jutott eszembe: Gondolkodj pozitívan! Egy óriásplakáton láttam a tócsás napomon, a Földön. A tündérek ezen mindig nevetnek, én most megpróbáltam. Egy jó nagy adag gesztenyepürére gondoltam... De nem történt semmi. Ha már így belejöttem, megpróbáltam a Gondolkodj negatívant is. Ez viszont bejött! Nem akartam gesztenyepürét, és nem is történt semmi!
Úgyhogy maradtam a Gondolkodj- nál.
És ha hiszitek, ha nem, elég volt tíz másodpercig gondolkoznom, csak úgy, és megjelent egy vadlúdcsapat!
És mit pottyantottak az ölembe? Egy csinos csomagot, benne egy nagy adag gesztenyepüré!
- Köszönöm szépen! - kiáltottam utánuk.
- Szívesen! Az Univerzum ajándéka! Mert gondolkoztál! - hahotáztak.
- Nehogy elhidd, a Konyhatündérek küldik, most is integetnek!
Forogtam körbe, de nem láttam semmit. A gesztenyepüré viszont mennyei volt! Mi más is lett volna.

Nem, nem! Ezt én rajzoltam. Ráadásul színessel! 

Telihold

Esteledett. Akkora telihold világított fölöttem, hogy azt játszottam, minden lendülésnél belerepülök a hintámmal. Aztán a Hold egyszer csak vette a lapot, és visszalökött!
A felhők meg teljesen megkergültek körülöttem!
Beszálltak a játékba, és olyan sűrű felhőfalba tömörültek, hogy az orromig sem láttam. Olyan volt, mint a ... tejszínhab. Igen, tejszínhab! Valódi tejszínhab felhők voltak.
Ebből rájöttem, hogy milyen nap van ma. Az októberi telihold napja világszerte a Gesztenyepüré-nap. Persze ne a Földre gondolj, hanem az igazi Világra, tehát Világszerte! Ebbe mától fogva azért beleértem a gesztenyepüré kedvelő embereket is, jó?
Úgyhogy már csak a gesztenyét kellett megkeresnem, mert tejszínhabból ott kavargott előttem egy egész nyáj. Vagy falka.

Tündérkertek

A Tavasztündérek elvittek a Konyhatündérekhez. Komolyan azt hittem, hogy őket csak kitalálták! De nem! Egy tündérkertben találtunk rájuk, almát szüreteltek.
Soha nem jártam még tündérkertben, még hírét sem hallottam, pedig hát tündér lennék, vagy mi a csoda?!
- Hol vannak a tündérkertek?
- Ég és föld között. Földi lény számára ritkán láthatók, neked viszont mindig a szemed előtt vannak, hiszen ég és föld között hintázol! Mi mindig integetünk neked, ha a kertekben dolgozunk. Ott a kis Hintatündér! Örülünk, hogy eljöttél hozzánk!
Ezen nagyon elgondolkoztam, hogy miért nem látok én semmit a hintámról?
Közben az egyik tündér mindenféle almából válogatott egy kosárral, én is kaptam egy sötétpiros, édeset.
- Ez a Sárkánytündérnek lesz! Nagyon szereti az almát, meg az almaszószt is!
Puff neki! Sárkánytündér? Ez már tényleg sok volt nekem egy napra, elköszöntem, és hazarepültem. Hintázni.

Vajthó Gábor almaféle-faféléje felhőfélében
Punktum

Tavasztündérek

Másnapra sitty-sutty meggyógyultam, hogy röpülhessek a többiekkel a Földre!
Meglepődtem, hogy mindenkinek látszanak a szárnyai! Tündöklő szivárványosak, mint a mesében.
- Az emberek a szemüknek jobban hisznek, mint a szívüknek.
Először a Tavasztündérekkel röpködtünk egy kihalt, szürke, hófoltos mező fölött. Érintésünk nyomán eltűntek a hókupacok, felragyogott a Nap, élénk zöld fű sarjadt, színes virágok bújtak elő. Aztán tavaszi zápor öntözte a földet. Felbukkant egy félénk nyúl. Később egy csapat vidám gyerek szaladt ki a rétre, labdáztak, fogócskáztak. Arcuk kipirult a friss tavaszi levegőn.
Nagyon jó érzés volt a többi tündérrel együtt tavaszt varázsolni!
Nem is tudom, hogy teltek eddig a napjaim?!

Kamilla

Reggel kamillatea illatára ébredtem, és már attól jobban éreztem magam, hogy Kamilla ott volt nálam. Éppen szellőztetett. Százágra sütött a Nap, de egyből arra gondoltam, milyen idő lehet a Földön. Alig vártam, hogy Kamillával is beszélgessünk a tündérekről.
- Kamilla! Te mikor tudtad meg, hogy mi a tündérfeladatod?
- Hát, én már egész kicsi koromban gyógynövényeket gyűjtöttem nagymamával. Olyan természetes volt, hogy virágtündér vagyok, és gyógyítok. A környékünkön is gyógyító virágtündérek laktak.
- És én? Szerinted nekem mi a feladatom?
Kamilla tanácstalanul széttárta karját:
- Nem tudom, Hanga! Eddig csak olyan tündérekkel találkoztam, akik kezdettől fogva tudták a dolgukat. A tavasztündérek, a nevető tündérek, az éneklő tündérek, a táncoló tündérek, a nyugalom és béke tündérei, a kavicstündérek, de még a fogtündérek is!
- Én eddig nem törődtem semmivel, csak a hintámmal! De most már szeretnék veletek menni a Földre!
- Érzem, hogy ez jó ötlet! Ha meggyógyultál, jössz velünk, és megnézed, mit csinálunk!

Esti beszélgetés

Este Milla ült az ágyam mellett, és arról mesélt, mit csinálnak a tündérek a Földön. Amerre járnak, kisüt a Nap, elcsendesedik a vihar. Derűsebbek lesznek az emberek, nyugodtabbak az állatok. Kevesebb lesz a veszekedés, több a nevetés. A betegek erőt kapnak a gyógyuláshoz. A természet bővebben ontja kincseit.
- Mindenkinek segítetek?
- Ha valahol szükség van ránk, igen. Nehéz a dolgunk, mert a Föld tele van bajjal, bánattal, rosszindulattal, szomorúsággal. De időtlen-idők óta segítünk felülkerekedni a gondokon.
- És minden tündér ezt csinálja?
- Én úgy tudom, hogy igen. Mi, mályvatündérek gyógyítunk. Beteg embereket, állatokat, növényeket, minden élőlényt
- És vajon nekem mi a feladatom?
- Most az, hogy aludj egy jót! - nevetett Milla. - Holnap megint eljövünk.

Lilla, Milla, Kamilla, Illa

Megittam a nagy bögre finom teát, talán megint aludtam is, mert egyszer csak suttogást-sutyorgást, halk lépteket hallottam.
Lilla nem egyedül tért vissza,  vele jött Milla, a mályvatündér, Kamilla, aki - ha a Földön járt - kamillavirágban lakott, és Illa, aki illóolajokkal foglalkozott.
Örültem nekik, és meghatódtam, hogy meglátogattak, mert nekem bizony hasonló esetben ez eszembe sem jutott volna.
Azt is tudtam, hogy mindannyian gyógyító tündérek, gyógynövények, füvek, kencék, olajak, balzsamok, szirupok, cseppek ismerői. No meg varázsigék tudói.
Hoztak csipkebogyót és kamillát, lándzsás útifüvet, meg hársfavirágot. Pemetefű cukorkát és levendulapárnát, kenőcsöt a mellkasomra és a hátamra, körömvirág krémet az orromra. És kakukkfű, borsmenta, zsálya meg fenyőolajat.
Szerintem már a látogatásuktól is meggyógyultam volna, de ők főztek, kentek, masszíroztak, párologtattak, végül könnyű, meleg, illatos sálat kaptam a nyakamba. És már aludtam is!

Felhőpaplan és látogató

Másnap reggel nem tudtam felkelni! Szédültem, fájt a torkom, jártányi erőm sem volt. Csak feküdtem felhőpaplanom alatt.
Azt hiszem, nem volt jó ötlet a hideg pocsolyában ugrándozni.
Így aztán szundikáltam, később arra ébredtem, hogy kopogtatnak az ajtómon. Csak suttogtam, annyira berekedtem. Pedig úgy megörültem, hogy látogatóm érkezett!
Szerencsére nem adta fel, benézett az ablakon. Integettem neki az ágyamból.
Lilla volt, a levendulatündér! Ahogy rámnézett, látta, hogy beteg vagyok. Sürgött-forgott, térült-fordult, és máris mézes hársfatea gőzölgött a szekrénykémen!
Utána megigazította a párnámat, paplanomat.
- Nemsokára visszajövök! Addig kortyolgasd a teát!

Eső

Ma a kedvenc felhőmön pihentem, zuhogott belőle az eső a Földre. Meg is mostam az esővízben az arcomat. Közben a felhők között lenéztem a Földre. Ott kukucskálok, ahol világosabb az ég.

Néha azért leszállok a Földre. Most kedvem támadt tapicskolni a tócsákban. Így hát gyorsan ott termettem.
Brr! Szokatlanul hideg volt az őszi eső, a felhőkön ülve mindig melenget a Nap.

Körülnéztem a kertben, és a lehullott levelek alá bújva egy elázott szárnyú méhecskét találtam. Nem tudott hazarepülni a kaptárba!

Segítettem rajta, hazavittem. Nagy csupor mézet kaptam a méhektől ajándékba!

Hanga

Hanga vagyok, a Hintatündér.
Ég és Föld között száll a hintám!

Mostanában egyre jobban érdekel, mi történik a Földön.
Nem volt ez mindig így!
Régebben csak hintázni szerettem, hiába kértek a barátaim, hogy menjek velük! Hátat fordítottam nekik, azért is vagyok ezen a képen háttal. Csak így tudtak lerajzolni.
Persze azért amikor a többiek összegyűlnek a szomszédos felhőkön, mindig fülelek. És egyre kíváncsibb vagyok.
Mi lehet olyan érdekes a Földön?