Szél fúj hajamba

Ezért is szeretek hintázni. Ahogy egyenletesen lököm magam, szél fúj hajamba, érzem a végtelen halk lüktetését, amire mozdulnak az égitestek. Ilyenkor beleolvadok a megnyugtató mindenségbe. Nem gondolkozom, átáramlanak rajtam a gondolatok.
Mint az is, ami a macskáról jutott eszembe.
Az élőlények járják a saját útjukat, mint ahogy az égitestek is állandó változásban vannak. Időnként keresztezik egymás útját. Ha magasabbról nézzük őket, minden találkozás előre látható. Mint egy nagy terepasztalon. A szép és nehéz, a jó és rossz, hogy magunkat nem látjuk magasabbról.
Én sem láttam, honnan jött a macska, hogy épp abban a pillanatban ott legyen, ahol én.