2016. október 20., csütörtök

Vakarcs

Otthon persze három perc alatt kivirult. Evett, befészkelte magát az ölembe, elaludt. Dorombolt.
Néznek, nyávognak, dorombolnak. Tündérek? Nem is tudom. Én csak macskatündérekkel találkoztam, de szerintem elég egy szemvillanás, egy puha ugrás, egy átbucskázás... Mindenki tudja, miről beszélek. Ez a vakarcs itt az ölemben tündér, de nem szelíd virágtündér, az biztos!
És az is biztos, hogy ő talált meg engem, nem én őt.
Ringatóztam hintaszékemben, és vártam, hogy felébredjen. Vártam, hogy kiderüljön, miért kereszteztük egymás útját.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése