Mindenki segít

Ijedtében elsápad, de az erdei állatok nem hagyják magára. Megpróbálnak segíteni neki.
Hangyasereg érkezik. Hó-rukk, hó-rukk, nekiveselkednek, gurítani próbálják a Holdat. De sajnos nem sikerül. Kevés hozzá az erejük. Sünök sietve futnak oda. Mint egy óriási almát, szeretnék a Holdat a hátukra venni. A Holdnak nincs jó kedve, de úgy érzi, mintha ezernyi ujjacska csiklandozná, a süntüskék. Kuncogni kezd. Aztán a sünik is belátják, hogy túl nagy  a Hold! A Hold meg egyre szomorúbb. Rókák érkeznek, settenkednek, szimatolnak, de hamar rájönnek, hogy ez nem az a mese, ahol sajtból van a Hold. Hívják a farkasokat, a farkasüvöltés aztán bejárja az erdő mélyét is. A legerősebb erdei állatok érkeznek. A gímszarvas pompás agancsával próbálja feldobni a Holdlabdát, de nem sikerül. A legnagyobb vadkan fújtat, kapar, majd nekifut, teljes erejéből feszül a Holdnak, de az meg sem moccan. Végül megérkezik a barnamedve. Minden izma megfeszül, de nem tudja megemelni a Holdat.
Az öreg bagoly ott ül a fán, nézi a tanácstalan állatokat. Gondolkozik, csend van az erdőben. Nagysokára megszólal: - A főnixmadár! Adjátok tovább erdő madarai, hogy hívjuk a főnixmadarat!
Vitték is a hírt a madarak a világ minden tájára. Meg is találták a főnixet, egy vénséges- vén fán üldögélt. A fa gyökere a Föld gyomrából nő, lombja az égi ablakokat súrolja.
A madár két szárnycsapással ott terem az erdőben, s már terelgeti is fölfelé a Holdat, veszi a hátára, viszi a helyére!

Vajthó Gábor pasztellképe

Hold és csiga

A Teliholdnak is tetszik a Tündércsengettyűk éneke. Hát még az, amikor a Sárkánytündérek lecsúsznak az Üveghegy oldalán! Vágyakozik nagyon, ő is szeretne játszani. Fészkelődik, mocorog, hátha sikerül valahogyan lepottyannia a hegyoldalra.
Látja ezt a Nap, segít a Holdnak. Lendít rajta egyet, lendít rajta kettőt, és a Hold már ott is gurul a lejtőn! De milyen gyorsan gurul! Bámulják a csillagok. A Hold meg örömében kiáltozik. Aztán úgy felgyorsul, hogy elakad a szava is. Már le is ért a hegy aljára, de a lendülettől szélsebesen gurul tovább egy ösvényen, mint egy biliárdgolyó. Szarvas szökken, béka ugrik, egy csigabiga mit sem sejtve sétál át az ösvényen. A Hold közeledik, közeledik, egy szarka cserreg, mókus visít, vigyázz!!!
A Hold meg gurul-gurul, a csiga fölé tornyosul, aztán megáll.
A csiga felnéz: - Mekkora ma a telihold! - és komótosan tovább ballag.
A Hold sóhajt egy nagyot!
Aztán körülnéz:
- Hol vagyok?! És hogy jutok vissza, a helyemre?!

Csúszda

Mindig van foszladozó, szakadozó rész a világszőttesen. Így aztán még sokáig énekel a kórus. Nem várhatják meg, hogy elszakadjon valahol az anyag. Ha ez mégis megtörténik, mint ahogy legutóbb Hanga hintájánál, akkor vészhelyzet van! Olyankor mindegyik Sárkánytündér akcióba lendül, mióta a világ világ. Mióta a Nap tüze táplálja sárkánytüzüket, és ameddig a Nap tüze ki nem huny.
Mára vége a próbának, jöhet a játék! Mert minden tündér szeret játszani. A Sárkánytündérek ilyenkor az Üveghegy legmagasabb csúcsáról a fenekükön csúsznak le a Földig. Lángnyelveket fújnak, és olyan sebesen száguldanak, hogy megolvad alattuk az üveg. Ennek az üvegharang készítők örülnek, de az Üveghegy csúszda pályakarbantartói egyáltalán nem. Dohognak magukban eleget, de azért büszkék is arra, hogy a legöregebb lények minden héten ott csúszdáznak. És másnapra mindig újra tükörsima a hegy.
A Földön ilyenkor földrengés van, vagy kitör egy-két vulkán. De erről a játékukról nem tudnak lemondani!
Amikor fenekükön csúszva a Földre érkeznek, mindig felbukkan egy dicső lovag, hogy megküzdjön velük. Akkor viszont tündérarcukat mutatják, és felszállnak a hegyre. A lovagok pedig újabb legendákat mesélnek tündérekről és sárkányokról.

Az örvény dúl-fúl magában

Messze, az Üveghegyeken túl, a világ végén, a fekete örvény dúlt-fúlt magában. Az öreg Sárkánybanyák mindig keresztbe tesznek neki! Múltkor ott volt az alkalom, amikor az a kezdő kis hintatündér magára hagyta az átjárót! Akkor majdnem sikerült a leghatalmasabb örvénnyel összekapcsolni a lenti és a fönti világokat. Akkor magába szippanthatta volna az egészet úgy, hogy minden összekavarodik hosszú-hosszú időre. Úgy, hogy nem válogatja szét senki a dolgokat évmilliókig, csak pörögnek céltalanul, mint egy centrifugában, tehetetlenül.
Na de ezek a nyanyák énekelnek! Brrrr! Még az örvénylés is lassul, gyengül tőle, el kell futni, el kell bújni, és más tervet forralni!

Megáll az idő

Egy pillanatra megállt az idő az egész Felhővilágban, annyira csodálatosan szólt a kórus! Mintha egy torok és egy hang énekelne, mégis tömör a hangzás, bonyolult és tiszta. Az énekszó aztán szétterjedt a Föld és az Ég felé. A Földön néhányan tisztán hallották, hogy nem emberek énekelnek, sokan a nyugalmat érezték, ami átjárja és gyógyítja őket. És voltak, akik nem hallottak-éreztek semmit, vagy befogták a fülüket.
A vörös hajú nő végre elaludt, és szép álma volt. Látta, hogy az egykori zeneszerző elégedett a Tündércsengettyűk énekével, és ő maga vezényli a Sárkánytündérek kórusát.

Próba

- Figyelem, kezdjük már végre! Aztán nem marad időnk csúszkálásra!
Hiába voltak mindannyian nagyon-nagyon idősek, ugyanúgy szerettek énekkari próba előtt csevegni, mint kezdő tündér korukban. A figyelmeztetés után is volt még egy kis suttogás, köhintés, nevetgélés, de aztán már mindenki a Sárkánytündérre nézett. Ilyenkor a kórustagok egyszerre komolyak és vidámak, alig várják, hogy a zene szárnyán, a hangok hullámain repüljenek végtelen távolságba, mégis együtt. A Tündércsengettyű kórus tagjai megszokták, hogy számukra kevés korlát van, de az éneklést nagyon szerették.
- Akkor kezdjük a beénekléssel! - nézett egy kedves sárkánytündérre a karnagy.
Erre előkerült egy nagy távcső. Kis idő múlva földi szoba képét látták, ahol borzas vörös hajú nő olvasott fekete keretes szemüvegben komolyan és elmélyülten.
- Egy földi rokon?! - néztek csodálkozva egymásra.
- Még az is lehet! De nem tud lábra állni, látjátok?
- Akkor legyen Bach 201. kantátája! És énekeljünk az elesetteknek és lábadozóknak!

Énekük varázserejű

Aki olvasott már Hangáról, a hintatündérről, az ismeri a Sárkánytündért, és hallott a Tündércsengettyűk kórusáról.
Ennek a különleges kórusnak csak hét tagja van. Mindannyian sárkánytündérek, az összes sárkánytündér, aki létezik. A kórus vezetője a Sárkánytündér, akit Hanga is ismer. Az Üveghegyek legmagasabb csúcsán szoktak próbálni.
Az ő tündércsengettyűik a torkukban vannak, ezért tudnak olyan szépen énekelni. Még a sziklákat is meglágyítja a hangjuk!
Énekük varázserejű. A világ szövetén keletkező szakadásokat képesek megfoltozni dalaikkal. Ha hiba keletkezik a mindenség rezgéseiben, a kórus azt is kijavítja.
De bárki kérheti a segítségüket, ha jó szándékú, segítenek neki!

Tündércsengettyű

A nem földi népeknek mást jelent az Üveghegy. Nekik nem jelent akadályt, vagy különlegességet. Megszokták, hogy határt jelent innen és túl között, ugyanakkor összeköti az Eget a Földdel.
A nem földi népek között vannak bohókásak, akik lecsúsznak a tükörsima hegyoldalon. Vannak, akik szorgosan bányásszák a hegy belsejének fogyhatatlan kincseit. Vannak, akik az üvegből különleges tárgyakat készítenek a Nap izzó hevében. Például csengettyűket.
Minden tündérnek van saját üvegharangocskája, ami csak az ő kezében szólal meg. Ezerféle csengettyű, ezerféle hanggal. Közülük egy igen különlegesről mesélek.

Hanga, a hintatündér 2. rész Üveghegyek

Még a legöregebb szirti sas sem röpült olyan magasra, ahol az Üveghegyek nyúlnak a felhők fölé. Bérceik az eget érik. Többek között azért is vannak üvegből, hogy emberi halandó ne tudjon felmászni rájuk. Persze próbálkozni próbálkoztak és próbálkoznak ma is. Valamilyen furcsa elképzelés miatt az emberek azt hiszik, a hegyek azért vannak, hogy megmásszák őket. De úgy van az, hogy ember a saját lábán nem mehet Földről az Égbe.  Így aztán hiába vándorbot, hiába hágóvas, hiába hiperszuper magashegyi expedíció! Az Üveghegyek alján intő jelként szaporodnak a sírhalmok, keresztek, csonthalmok. Eme intő jeleket természetesen figyelmen kívül hagyják, de hát ez is a földi világ jellegzetessége.

Gyógyulás

Nagyon komolyan vettem a hintázást, meg sem álltam, reggeltől estig oda-vissza, oda-vissza. Amikor láttam, hogy a hintám sebei gyógyulgatnak, kezdtem megnyugodni. És ismét belefeledkeztem a hintázásba!
Az égbe nyúló kötél újra hibátlan és feszes lett, a felhők vígan és tejszínhabosan bodorodtak. Lassan-lassan visszatértek az átjáróhoz az utazók. És mindenkinek volt hozzám egy kedves szava, mosolya. A házikóm is kivirult, még egy kíváncsi virág is kidugta a fejét az ablakon!
A szürke köd is oszladozott, ami akadályozta a tiszta látást. Ezzel együtt éreztem, hogy az áramlások is egyre erősebbek és folyamatosabbak lettek.
Aztán egyik nap meghallottam őket! Az áramlások hangokból állnak! Énekek, zenék!
Valahol, ki tudja, hol, a Tündércsengettyű kórus énekel.

Vajthó Gábor pasztellképe

Összhang

Még  szerencse, hogy beavatkoztak - gondoltam magamban megdöbbenve, amikor visszatértem a hintámhoz.
Leszedtem róla "Az átjáró jelenleg nem működik" táblát. Aztán megsimítottam az ülőkéjét. A hinta megmoccant. Megrázta magát. Ahogy ráültem, szinte magától lengeni kezdett, aztán én is lendítettem rajta, hamar újra a régi összhangba kerültünk. Éreztem, hogy nem haragszik rám!
Tudtam, hogy időbe telik, amíg ugyanoda eljutok, mint mielőtt magára hagytam. De most már azt is tudtam, hogy ez az első, és legfontosabb tündérfeladatom.

Vajthó Gábor pasztellképe

Miért nem mondta senki?

- Én csak... azt szerettem volna, hogy gyorsan megint legyen tündérfeladatom. Nem is tudom, hogy lehettem ekkora balfék! Hogy nem vettem észre! Azt hittem, a játék nem lehet igazi feladat!
- Hogyne lehetne, nagyonis! Sőt csak az lehet hintatündér épp ezért, aki nagyon-nagyon szeret hintázni - válaszolt a Sárkánytündér.
- De miért nem mondta senki?!
- Hát, ez hozzátartozik. A tanuláshoz. És nem is gondoltuk, hisz annyira szeretsz hintázni. Mindenesetre ilyenkor jobban figyel a Tündércsengettyű kórus. És beavatkozik. Énekléssel is.

Vajthó Gábor pasztellképe

Egyensúly

Jó darabig csöndben emésztgettem a hallottakat. Épp kérdezni akartam, de a Sárkánytündér megelőzött. Komoly volt.
- Szerencséd, hogy kikotortalak a Feketeségből. Nagyon sokáig robotolhattál volna, amíg kiengednek. Ha egyáltalán.
De még nagyobb szerencséd van a hinta miatt.
- Láthatatlan szabályok tartják fenn az egyensúlyt az egész nagy Mindenségben. Ha nem lendül a hinta Tündérvilág eldugott szegletében egy kezdő hintatündér keskeny átjárójánál, lehet, hogy összedől egy világ nyolc galaxissal és néhány millió évvel arrébb.
Csak bólogatni tudtam. Egy pillanatra hatalmas súlyt éreztem a vállamon.
- Ne ijedj meg, de jó kis romhalmazt hagytál magad után! Miért is? - érdeklődött a Sárkánytündér.

Vajthó Gábor, pasztell

Kórus

Ott ültünk a Sárkánytündér felhőjén, mert persze ő is megismerte a hangomat. Ereje és hatalma is volt hozzá, hogy megmentsen a gonosz örvényből. Én szinte elfelejtettem, mi történt velem előtte, annyira érdekelt, hogyan került oda a Sárkánytündér. No meg az éneklés! Arra különösen kíváncsi voltam.
- Imádom az extrém sportokat!
Feketelyukak spirálörvényei meg se kottyannak! Ott nem zavar senki és semmi, nyugodtan hódolhatok szenvedélyemnek, az éneklésnek!
- Szóval tényleg te énekeltél? - tettem fel a felesleges kérdést, de még mindig olyan hihetetlen volt, hogy ott és ő énekelt.
- Időtlen idők óta tagja vagyok a "Tündércsengettyűk" kórusnak! - nézett végig magán büszkén a Sárkánytündér. - És mondhatom, egyre jobb formában vagyok, ahogy telnek az évezredek!

Vészfékezés

A következő pillanat olyan volt, mintha a Földön a Shinkansen a másodperc töredéke alatt a legnagyobb sebességéről vészfékezett volna.
Pá, tűzgolyó, szervusz világűr, azt hiszem, kilőttek egy rakétából! - gondoltam magamban. Közben tündérfülnek szokatlan beszédet hallottam, ami nem hasonlított az előző szép énekre.
- A mocsadék, majdnem összepisiltem magam, ki a fészkes fene ijesztget itt?!
A hang ismerős volt:
- Sárkánytündééér! Te vagy az?! Nem lehet igaz!!!
És száguldottam ismét az örvénylő feketeségben, magam mögött hagyva a tűzgolyót. Ami ezek szerint a Sárkánytündér lángnyelve volt!

"Zengve szól az estharang"

Még mindig szorosan csukva tartottam a szemem, amikor kellemes meleg burkolt be, mint puha pléd. És egy lángy hang ringatott, ahogy énekelt.
"Zengve szól az estharang, a bűvös, bájos hang!"
Teljesen összezavarodtam! Hová kerültem?! Van Tündérmennyország?!
Résnyire kinyitottam az egyik szemem, és láttam, hogy a tűzgolyó belsejében vagyok, de egy picit sem pörkölődtem meg, semmi bajom.
Az előbbi ijedtségtől, aztán az örömtől nem voltam teljesen magamnál. Kiáltozni kezdtem:
- Hahó! Halló! Ki énekel? Van itt valaki?

Közeledik

Nem sok jót jósoltam magamnak. Nem holmi tündérszárny pörkölődős veszedelemnek tűnt, amin másnap már nevetni tudok. Úgy éreztem, ha a tündéreknek van vége - amiről nem tudok túl sokat -, az valami ilyesmi lehet.
De hát a dolgok szinte soha nem úgy alakulnak, ahogy a tündér eltervezi vagy elképzeli! Mindig van egy kis csavar, homokszem kerül a gépezetbe. Vagy tündérpor. És a dolgoknak többnyire határozott elképzelései vannak mindenről!
A golyóbis félelmetessé nőtt, iszonyú hőséget árasztva, és megállíthatatlanul közeledett. Behunytam a szemem. Féltem és megadtam magam.

Fény és tűz

Mi lesz velem? Hová zuhanok? Mi lesz a tündérekkel, a hintával, az átjáróval, a többiekkel? Bele se mertem gondolni!
Mozdulni sem tudtam, olyan erősen szívott lefelé az örvény, a vak sötétségbe. Aprónak éreztem magam, törékenynek, tehetetlennek! Potyogtak a könnyeim, és csak vártam.
Jóval később felülről egy apró fény tűnt fel, ami gyorsan nőtt és közeledett. Megörültem, hogy végre történik valami. És úgy gondoltam, a fény biztosan jót jelent.
Hát ebben tévedtem! A fény ugyan erősödött, de egyre nagyobb lett a hőség! Egy tűzgolyóbis zuhant felém!

Örvény

"Hanga, csinálj valamit" - súgta oda egy ismerős mályvatündér.

Kisompolyogtam, és ott igazán elszégyelltem magam! A felhők megtépázva, szétcincálva, a házam majdnem elrepült. És a hinta! Szinte csak foszlányok tartották, megkergülve csapódott ide-oda. Rohantam, hogy ráülhessek, és megállíthassam, mielőtt leszakad, és ki tudja, mi történik! De csak egyre távolodtam, a szél nem fújt, hanem szippantott befelé egy nagy tölcsérbe. Nem lehetett ellenállni, lefelé tartó örvény kapott el.

Üzemzavar

Nem gondoltam, hogy ebből ekkora kavarodás lesz! Máskor is hagytam ott a hintát! Lehet, hogy ennyi időre nem? Hozzá voltam nőve?!
Mindenesetre ahogy benn fortyogtam a házikómban, odakinn egyre sötétebb lett. Ez önmagában is szokatlan. Utána olyan bömbölő szélvihar, amilyet még nem láttam.
Aztán egyre-másra kopogtattak be hozzám. Először tündérek, aztán más lények, akiket még sohasem láttam. Mindenki méltatlankodott.
"Nem működik az átjáró!" "Megvadultak az áramlások, mi folyik itt?" "Sürgősen el kell jutnom Ypszilonra"
"Hol van a hintatündér?"
Kezdtem rosszul érezni magam, és szerettem volna láthatatlanná válni, ami ilyen társaságban reménytelen.

Duzzog

Ma egész nap alig vártam, hogy megint legyen tündérfeladatom.
Jó, jó! Persze hintáztam, de ez az áramlás, meg átjárás furcsa nekem. A hintázás játék.
Igaz, érdekes, hogy most már látom ezeket a dolgokat, de mennyi minden lehet, amiről még mindig nem tudok!
És én segíteni akarok! Vagyis szeretnék. Mint ahogy a kislánynak.
Úgyhogy folyamatosan a Földet vizslattam, de semmi. Aztán repültem egy kört, de még egy kósza kóbor állatot sem láttam, nemhogy meghiúsíthattam volna valami nagyobb szerencsétlenséget! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy erre vártam, csak buzgott bennem a tettvágy.
Amikor visszatértem, a hinta már alig lengett. De nem érdekelt, bevonultam kis házamba, és becsaptam az ajtót. Duzzogtam.

Vajthó Gábor, pasztell

Mézes, meggyes, fahéjas

Azt hiszem, ettől a naptól kezdve érezhettem magam igazán tündérnek. Örültem, és a többi tündér is velem örült. Másnap szinte percenként érkeztek hozzám a látogatók, és mindenki hozott valami apró ajándékot. Egy-egy szál virágot, gyógyteát, gyümölcsöt, illatos olajat, mohos követ, ölelést, nevetést, balzsamos szellőt, záporpárát, friss forrásvizet.
Nagy társaság gyűlt össze a környező felhőkön is. Aztán a konyhatündérek meglátták a csupor mézemet, az ajándékok közül kiválasztottak egy nagy üveg fahéjas meggyet. Tésztát gyúrtak, kinyújtották, de olyan óriásira, hogy lelógott a felhőm széléről! Mindenki olyan formára szaggathatta, amilyenre akarta.
És mit gondoltok, hogyan sütöttük ki nagyon gyorsan a sok-sok tepsi süteményt?
Hát persze! A Sárkánytündér lángja most alsó-felső sütésre kapcsolt.
Olyan illat terjengett a levegőben, hogy a földlakók kiözönlöttek az utcákra.
A tavasztündérek pedig fogták a kosaraikat, és most nem virágokat szórtak a Földre, hanem puha mézes meggyes-fahéjas süteményt!
Láttam, ahogy a diófán ül a kislány Vakarccsal, és nevetve eszegetik a sütiket.

Mayer Domonkos, pasztell

• 
  

Üzenet

Ott leszek az emlékeidben, az álmaidban, és amikor gondolsz rám.
Ott vagyok a szélben, az esőben és a napsütésben.
Ott vagyok a virágok illatában, hajnali párában, madárcsicsergésben.
A csöndben, az énekszóban, a macskadorombolásban.
Erőt adok, ha szükséged van rá.

Vajthó Gábor pasztellképe

Találkozás

Ott sétált kézenfogva a Tündérkertben Mamika és a kislány. Vakarcs hol a fűben ugrándozott, hol dörgölőzött, hol vállon dorombolt.
Egy szó sem hangzott el. Nem is volt rá szükség. A tündérek világában, a varázsnövények között minden egyértelmű volt.
Tudták, hogy ez egy különleges találkozás. Tudták, hogy Mamika csak a kislány miatt vehette fel még egyszer földi ruháját. Tudták, hogy búcsúzni jöttek, hogy utána mindenki békességben élhessen a saját világában.
Amikor elértek a Kettéágazó Ösvényhez, megölelték egymást, Mamika megsimogatta Vakarcsot.
Aztán elindultak a két ösvényen, két irányba.

Vajthó Gábor pasztellképe

Ott van!

Csak löktem és löktem a hintát, kavargott, forrt körülöttünk a levegő. A kislány erősen kapaszkodott belém, és még a macska is az ölembe ugrott, onnan figyelt.
Aztán amikor már úgy éreztem, hogy nem lehet erősebben lökni a hintát, és hogy körölüttönk forog az egész világ, a kislány hirtelen megszorította a kezemet, és felkiáltott:
- Mamika! Ott van az én Mamikám!
És nem törődött semmivel, csak levetette magát a hintáról, a macska meg utánaugrott.
Meghűlt bennem a vér, de ahogy utánuk néztem, kis tündérszárnyakat láttam a kislányon is, meg a macskán is.
Na, ezt biztosan nem én varázsoltam! - morfondíroztam magamban - A macska lenne, csakugyan? Macskatündér?
Közben már meg is érkeztek egy tündérkertbe, ahol burjánzó, virágzó növények között egy néni állt.

Vajthó Gábor pasztellképe

Megcsillan valami

És én erről nem is tudtam semmit!
Biztosan úgy van ez, hogy ott van az orrom előtt, de nem látom. Túl közel van, vagy túl távol. Aztán ha egyszer megfelelő távolságról nézem, akkor megcsillan valami.
Mint amikor a csillagász ezerszer átpásztázza az égboltot, és már hagyná is elcsüggedve, de valami mégis azt súgja neki, hogy nézzen oda, még egyszer! És akkor megtalálja!
Meg hogy mindennek megvan a maga ideje. A könyökömön jön ki! És aztán tényleg. Csak vigyázni kell, mert el is surranhat, mint a kisegér, aztán várhatsz megint ítéletnapig.
Mindenesetre ott ültünk hármasban a hintán, s lendítettem én erősen. Bár ebben eddig sem volt hiba. És gondolom, használták is az átjárót, csak én nem vettem észre belőle semmit!
Vagyis az utóbbi időben foszladozott már az a fátyol a szemem előtt.
Aztán most már tisztán láttam. A Tündérkerteket is, ahol most is integettek a tündérek, és én visszaintegettem. Meg a tündérfeladatomat is, amiről a Sárkánytündér beszélt.

Vajthó Gábor pasztellképe

A hintatündérek

De nem kellett beleszólnom. A Sárkánytündér a hintatündérekkel folytatta!
- Vannak különleges, vagyis ritka tündérek. Ilyenek például a hintatündérek.
Itt rámnézett, és elmosolyodott.
- A tündérek egyre nehezebben tudtak kapcsolódni a Földről a végtelen Egyhez, ezért elköltöztek. Ahogy már említettem is, jelenleg nem a Föld az állandó lakóhelyük.
A világok között néhol könnyebb az átjárás. Ezeken a helyeken jelentek meg a hintatündérek. Segítik a kapcsolatot a különböző világok, Ég és Föld között. A hintázással láthatatlan áramlásokat tartanak mozgásban.
A másik ugyanilyen fontos tudásuk, hogy a hintájukról mindent tisztán lehet látni. Mindent, amit keresünk. Legyen az megfogható, vagy megfoghatatlan.
Hirtelen világos lett számomra minden!
Köszönetet mondtam a Sárkánytündérnek, megígértem, hogy nemsokára újból meglátogatom.
Aztán a kislánnyal és a macskával szélsebesen visszarepültem a hintámhoz.

Vajthó Gábor pasztellképe