- Figyelem, kezdjük már végre! Aztán nem marad időnk csúszkálásra!
Hiába voltak mindannyian nagyon-nagyon idősek, ugyanúgy szerettek énekkari próba előtt csevegni, mint kezdő tündér korukban. A figyelmeztetés után is volt még egy kis suttogás, köhintés, nevetgélés, de aztán már mindenki a Sárkánytündérre nézett. Ilyenkor a kórustagok egyszerre komolyak és vidámak, alig várják, hogy a zene szárnyán, a hangok hullámain repüljenek végtelen távolságba, mégis együtt. A Tündércsengettyű kórus tagjai megszokták, hogy számukra kevés korlát van, de az éneklést nagyon szerették.
- Akkor kezdjük a beénekléssel! - nézett egy kedves sárkánytündérre a karnagy.
Erre előkerült egy nagy távcső. Kis idő múlva földi szoba képét látták, ahol borzas vörös hajú nő olvasott fekete keretes szemüvegben komolyan és elmélyülten.
- Egy földi rokon?! - néztek csodálkozva egymásra.
- Még az is lehet! De nem tud lábra állni, látjátok?
- Akkor legyen Bach 201. kantátája! És énekeljünk az elesetteknek és lábadozóknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése