Aztán amikor már úgy éreztem, hogy nem lehet erősebben lökni a hintát, és hogy körölüttönk forog az egész világ, a kislány hirtelen megszorította a kezemet, és felkiáltott:
- Mamika! Ott van az én Mamikám!
És nem törődött semmivel, csak levetette magát a hintáról, a macska meg utánaugrott.
Meghűlt bennem a vér, de ahogy utánuk néztem, kis tündérszárnyakat láttam a kislányon is, meg a macskán is.
Na, ezt biztosan nem én varázsoltam! - morfondíroztam magamban - A macska lenne, csakugyan? Macskatündér?
Közben már meg is érkeztek egy tündérkertbe, ahol burjánzó, virágzó növények között egy néni állt.
 |
| Vajthó Gábor pasztellképe |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése