Mindenki segít

Ijedtében elsápad, de az erdei állatok nem hagyják magára. Megpróbálnak segíteni neki.
Hangyasereg érkezik. Hó-rukk, hó-rukk, nekiveselkednek, gurítani próbálják a Holdat. De sajnos nem sikerül. Kevés hozzá az erejük. Sünök sietve futnak oda. Mint egy óriási almát, szeretnék a Holdat a hátukra venni. A Holdnak nincs jó kedve, de úgy érzi, mintha ezernyi ujjacska csiklandozná, a süntüskék. Kuncogni kezd. Aztán a sünik is belátják, hogy túl nagy  a Hold! A Hold meg egyre szomorúbb. Rókák érkeznek, settenkednek, szimatolnak, de hamar rájönnek, hogy ez nem az a mese, ahol sajtból van a Hold. Hívják a farkasokat, a farkasüvöltés aztán bejárja az erdő mélyét is. A legerősebb erdei állatok érkeznek. A gímszarvas pompás agancsával próbálja feldobni a Holdlabdát, de nem sikerül. A legnagyobb vadkan fújtat, kapar, majd nekifut, teljes erejéből feszül a Holdnak, de az meg sem moccan. Végül megérkezik a barnamedve. Minden izma megfeszül, de nem tudja megemelni a Holdat.
Az öreg bagoly ott ül a fán, nézi a tanácstalan állatokat. Gondolkozik, csend van az erdőben. Nagysokára megszólal: - A főnixmadár! Adjátok tovább erdő madarai, hogy hívjuk a főnixmadarat!
Vitték is a hírt a madarak a világ minden tájára. Meg is találták a főnixet, egy vénséges- vén fán üldögélt. A fa gyökere a Föld gyomrából nő, lombja az égi ablakokat súrolja.
A madár két szárnycsapással ott terem az erdőben, s már terelgeti is fölfelé a Holdat, veszi a hátára, viszi a helyére!

Vajthó Gábor pasztellképe

Hold és csiga

A Teliholdnak is tetszik a Tündércsengettyűk éneke. Hát még az, amikor a Sárkánytündérek lecsúsznak az Üveghegy oldalán! Vágyakozik nagyon, ő is szeretne játszani. Fészkelődik, mocorog, hátha sikerül valahogyan lepottyannia a hegyoldalra.
Látja ezt a Nap, segít a Holdnak. Lendít rajta egyet, lendít rajta kettőt, és a Hold már ott is gurul a lejtőn! De milyen gyorsan gurul! Bámulják a csillagok. A Hold meg örömében kiáltozik. Aztán úgy felgyorsul, hogy elakad a szava is. Már le is ért a hegy aljára, de a lendülettől szélsebesen gurul tovább egy ösvényen, mint egy biliárdgolyó. Szarvas szökken, béka ugrik, egy csigabiga mit sem sejtve sétál át az ösvényen. A Hold közeledik, közeledik, egy szarka cserreg, mókus visít, vigyázz!!!
A Hold meg gurul-gurul, a csiga fölé tornyosul, aztán megáll.
A csiga felnéz: - Mekkora ma a telihold! - és komótosan tovább ballag.
A Hold sóhajt egy nagyot!
Aztán körülnéz:
- Hol vagyok?! És hogy jutok vissza, a helyemre?!

Csúszda

Mindig van foszladozó, szakadozó rész a világszőttesen. Így aztán még sokáig énekel a kórus. Nem várhatják meg, hogy elszakadjon valahol az anyag. Ha ez mégis megtörténik, mint ahogy legutóbb Hanga hintájánál, akkor vészhelyzet van! Olyankor mindegyik Sárkánytündér akcióba lendül, mióta a világ világ. Mióta a Nap tüze táplálja sárkánytüzüket, és ameddig a Nap tüze ki nem huny.
Mára vége a próbának, jöhet a játék! Mert minden tündér szeret játszani. A Sárkánytündérek ilyenkor az Üveghegy legmagasabb csúcsáról a fenekükön csúsznak le a Földig. Lángnyelveket fújnak, és olyan sebesen száguldanak, hogy megolvad alattuk az üveg. Ennek az üvegharang készítők örülnek, de az Üveghegy csúszda pályakarbantartói egyáltalán nem. Dohognak magukban eleget, de azért büszkék is arra, hogy a legöregebb lények minden héten ott csúszdáznak. És másnapra mindig újra tükörsima a hegy.
A Földön ilyenkor földrengés van, vagy kitör egy-két vulkán. De erről a játékukról nem tudnak lemondani!
Amikor fenekükön csúszva a Földre érkeznek, mindig felbukkan egy dicső lovag, hogy megküzdjön velük. Akkor viszont tündérarcukat mutatják, és felszállnak a hegyre. A lovagok pedig újabb legendákat mesélnek tündérekről és sárkányokról.

Az örvény dúl-fúl magában

Messze, az Üveghegyeken túl, a világ végén, a fekete örvény dúlt-fúlt magában. Az öreg Sárkánybanyák mindig keresztbe tesznek neki! Múltkor ott volt az alkalom, amikor az a kezdő kis hintatündér magára hagyta az átjárót! Akkor majdnem sikerült a leghatalmasabb örvénnyel összekapcsolni a lenti és a fönti világokat. Akkor magába szippanthatta volna az egészet úgy, hogy minden összekavarodik hosszú-hosszú időre. Úgy, hogy nem válogatja szét senki a dolgokat évmilliókig, csak pörögnek céltalanul, mint egy centrifugában, tehetetlenül.
Na de ezek a nyanyák énekelnek! Brrrr! Még az örvénylés is lassul, gyengül tőle, el kell futni, el kell bújni, és más tervet forralni!

Megáll az idő

Egy pillanatra megállt az idő az egész Felhővilágban, annyira csodálatosan szólt a kórus! Mintha egy torok és egy hang énekelne, mégis tömör a hangzás, bonyolult és tiszta. Az énekszó aztán szétterjedt a Föld és az Ég felé. A Földön néhányan tisztán hallották, hogy nem emberek énekelnek, sokan a nyugalmat érezték, ami átjárja és gyógyítja őket. És voltak, akik nem hallottak-éreztek semmit, vagy befogták a fülüket.
A vörös hajú nő végre elaludt, és szép álma volt. Látta, hogy az egykori zeneszerző elégedett a Tündércsengettyűk énekével, és ő maga vezényli a Sárkánytündérek kórusát.

Próba

- Figyelem, kezdjük már végre! Aztán nem marad időnk csúszkálásra!
Hiába voltak mindannyian nagyon-nagyon idősek, ugyanúgy szerettek énekkari próba előtt csevegni, mint kezdő tündér korukban. A figyelmeztetés után is volt még egy kis suttogás, köhintés, nevetgélés, de aztán már mindenki a Sárkánytündérre nézett. Ilyenkor a kórustagok egyszerre komolyak és vidámak, alig várják, hogy a zene szárnyán, a hangok hullámain repüljenek végtelen távolságba, mégis együtt. A Tündércsengettyű kórus tagjai megszokták, hogy számukra kevés korlát van, de az éneklést nagyon szerették.
- Akkor kezdjük a beénekléssel! - nézett egy kedves sárkánytündérre a karnagy.
Erre előkerült egy nagy távcső. Kis idő múlva földi szoba képét látták, ahol borzas vörös hajú nő olvasott fekete keretes szemüvegben komolyan és elmélyülten.
- Egy földi rokon?! - néztek csodálkozva egymásra.
- Még az is lehet! De nem tud lábra állni, látjátok?
- Akkor legyen Bach 201. kantátája! És énekeljünk az elesetteknek és lábadozóknak!

Énekük varázserejű

Aki olvasott már Hangáról, a hintatündérről, az ismeri a Sárkánytündért, és hallott a Tündércsengettyűk kórusáról.
Ennek a különleges kórusnak csak hét tagja van. Mindannyian sárkánytündérek, az összes sárkánytündér, aki létezik. A kórus vezetője a Sárkánytündér, akit Hanga is ismer. Az Üveghegyek legmagasabb csúcsán szoktak próbálni.
Az ő tündércsengettyűik a torkukban vannak, ezért tudnak olyan szépen énekelni. Még a sziklákat is meglágyítja a hangjuk!
Énekük varázserejű. A világ szövetén keletkező szakadásokat képesek megfoltozni dalaikkal. Ha hiba keletkezik a mindenség rezgéseiben, a kórus azt is kijavítja.
De bárki kérheti a segítségüket, ha jó szándékú, segítenek neki!

Tündércsengettyű

A nem földi népeknek mást jelent az Üveghegy. Nekik nem jelent akadályt, vagy különlegességet. Megszokták, hogy határt jelent innen és túl között, ugyanakkor összeköti az Eget a Földdel.
A nem földi népek között vannak bohókásak, akik lecsúsznak a tükörsima hegyoldalon. Vannak, akik szorgosan bányásszák a hegy belsejének fogyhatatlan kincseit. Vannak, akik az üvegből különleges tárgyakat készítenek a Nap izzó hevében. Például csengettyűket.
Minden tündérnek van saját üvegharangocskája, ami csak az ő kezében szólal meg. Ezerféle csengettyű, ezerféle hanggal. Közülük egy igen különlegesről mesélek.

Hanga, a hintatündér 2. rész Üveghegyek

Még a legöregebb szirti sas sem röpült olyan magasra, ahol az Üveghegyek nyúlnak a felhők fölé. Bérceik az eget érik. Többek között azért is vannak üvegből, hogy emberi halandó ne tudjon felmászni rájuk. Persze próbálkozni próbálkoztak és próbálkoznak ma is. Valamilyen furcsa elképzelés miatt az emberek azt hiszik, a hegyek azért vannak, hogy megmásszák őket. De úgy van az, hogy ember a saját lábán nem mehet Földről az Égbe.  Így aztán hiába vándorbot, hiába hágóvas, hiába hiperszuper magashegyi expedíció! Az Üveghegyek alján intő jelként szaporodnak a sírhalmok, keresztek, csonthalmok. Eme intő jeleket természetesen figyelmen kívül hagyják, de hát ez is a földi világ jellegzetessége.

Gyógyulás

Nagyon komolyan vettem a hintázást, meg sem álltam, reggeltől estig oda-vissza, oda-vissza. Amikor láttam, hogy a hintám sebei gyógyulgatnak, kezdtem megnyugodni. És ismét belefeledkeztem a hintázásba!
Az égbe nyúló kötél újra hibátlan és feszes lett, a felhők vígan és tejszínhabosan bodorodtak. Lassan-lassan visszatértek az átjáróhoz az utazók. És mindenkinek volt hozzám egy kedves szava, mosolya. A házikóm is kivirult, még egy kíváncsi virág is kidugta a fejét az ablakon!
A szürke köd is oszladozott, ami akadályozta a tiszta látást. Ezzel együtt éreztem, hogy az áramlások is egyre erősebbek és folyamatosabbak lettek.
Aztán egyik nap meghallottam őket! Az áramlások hangokból állnak! Énekek, zenék!
Valahol, ki tudja, hol, a Tündércsengettyű kórus énekel.

Vajthó Gábor pasztellképe

Összhang

Még  szerencse, hogy beavatkoztak - gondoltam magamban megdöbbenve, amikor visszatértem a hintámhoz.
Leszedtem róla "Az átjáró jelenleg nem működik" táblát. Aztán megsimítottam az ülőkéjét. A hinta megmoccant. Megrázta magát. Ahogy ráültem, szinte magától lengeni kezdett, aztán én is lendítettem rajta, hamar újra a régi összhangba kerültünk. Éreztem, hogy nem haragszik rám!
Tudtam, hogy időbe telik, amíg ugyanoda eljutok, mint mielőtt magára hagytam. De most már azt is tudtam, hogy ez az első, és legfontosabb tündérfeladatom.

Vajthó Gábor pasztellképe

Miért nem mondta senki?

- Én csak... azt szerettem volna, hogy gyorsan megint legyen tündérfeladatom. Nem is tudom, hogy lehettem ekkora balfék! Hogy nem vettem észre! Azt hittem, a játék nem lehet igazi feladat!
- Hogyne lehetne, nagyonis! Sőt csak az lehet hintatündér épp ezért, aki nagyon-nagyon szeret hintázni - válaszolt a Sárkánytündér.
- De miért nem mondta senki?!
- Hát, ez hozzátartozik. A tanuláshoz. És nem is gondoltuk, hisz annyira szeretsz hintázni. Mindenesetre ilyenkor jobban figyel a Tündércsengettyű kórus. És beavatkozik. Énekléssel is.

Vajthó Gábor pasztellképe

Egyensúly

Jó darabig csöndben emésztgettem a hallottakat. Épp kérdezni akartam, de a Sárkánytündér megelőzött. Komoly volt.
- Szerencséd, hogy kikotortalak a Feketeségből. Nagyon sokáig robotolhattál volna, amíg kiengednek. Ha egyáltalán.
De még nagyobb szerencséd van a hinta miatt.
- Láthatatlan szabályok tartják fenn az egyensúlyt az egész nagy Mindenségben. Ha nem lendül a hinta Tündérvilág eldugott szegletében egy kezdő hintatündér keskeny átjárójánál, lehet, hogy összedől egy világ nyolc galaxissal és néhány millió évvel arrébb.
Csak bólogatni tudtam. Egy pillanatra hatalmas súlyt éreztem a vállamon.
- Ne ijedj meg, de jó kis romhalmazt hagytál magad után! Miért is? - érdeklődött a Sárkánytündér.

Vajthó Gábor, pasztell

Kórus

Ott ültünk a Sárkánytündér felhőjén, mert persze ő is megismerte a hangomat. Ereje és hatalma is volt hozzá, hogy megmentsen a gonosz örvényből. Én szinte elfelejtettem, mi történt velem előtte, annyira érdekelt, hogyan került oda a Sárkánytündér. No meg az éneklés! Arra különösen kíváncsi voltam.
- Imádom az extrém sportokat!
Feketelyukak spirálörvényei meg se kottyannak! Ott nem zavar senki és semmi, nyugodtan hódolhatok szenvedélyemnek, az éneklésnek!
- Szóval tényleg te énekeltél? - tettem fel a felesleges kérdést, de még mindig olyan hihetetlen volt, hogy ott és ő énekelt.
- Időtlen idők óta tagja vagyok a "Tündércsengettyűk" kórusnak! - nézett végig magán büszkén a Sárkánytündér. - És mondhatom, egyre jobb formában vagyok, ahogy telnek az évezredek!

Vészfékezés

A következő pillanat olyan volt, mintha a Földön a Shinkansen a másodperc töredéke alatt a legnagyobb sebességéről vészfékezett volna.
Pá, tűzgolyó, szervusz világűr, azt hiszem, kilőttek egy rakétából! - gondoltam magamban. Közben tündérfülnek szokatlan beszédet hallottam, ami nem hasonlított az előző szép énekre.
- A mocsadék, majdnem összepisiltem magam, ki a fészkes fene ijesztget itt?!
A hang ismerős volt:
- Sárkánytündééér! Te vagy az?! Nem lehet igaz!!!
És száguldottam ismét az örvénylő feketeségben, magam mögött hagyva a tűzgolyót. Ami ezek szerint a Sárkánytündér lángnyelve volt!

"Zengve szól az estharang"

Még mindig szorosan csukva tartottam a szemem, amikor kellemes meleg burkolt be, mint puha pléd. És egy lángy hang ringatott, ahogy énekelt.
"Zengve szól az estharang, a bűvös, bájos hang!"
Teljesen összezavarodtam! Hová kerültem?! Van Tündérmennyország?!
Résnyire kinyitottam az egyik szemem, és láttam, hogy a tűzgolyó belsejében vagyok, de egy picit sem pörkölődtem meg, semmi bajom.
Az előbbi ijedtségtől, aztán az örömtől nem voltam teljesen magamnál. Kiáltozni kezdtem:
- Hahó! Halló! Ki énekel? Van itt valaki?

Közeledik

Nem sok jót jósoltam magamnak. Nem holmi tündérszárny pörkölődős veszedelemnek tűnt, amin másnap már nevetni tudok. Úgy éreztem, ha a tündéreknek van vége - amiről nem tudok túl sokat -, az valami ilyesmi lehet.
De hát a dolgok szinte soha nem úgy alakulnak, ahogy a tündér eltervezi vagy elképzeli! Mindig van egy kis csavar, homokszem kerül a gépezetbe. Vagy tündérpor. És a dolgoknak többnyire határozott elképzelései vannak mindenről!
A golyóbis félelmetessé nőtt, iszonyú hőséget árasztva, és megállíthatatlanul közeledett. Behunytam a szemem. Féltem és megadtam magam.

Fény és tűz

Mi lesz velem? Hová zuhanok? Mi lesz a tündérekkel, a hintával, az átjáróval, a többiekkel? Bele se mertem gondolni!
Mozdulni sem tudtam, olyan erősen szívott lefelé az örvény, a vak sötétségbe. Aprónak éreztem magam, törékenynek, tehetetlennek! Potyogtak a könnyeim, és csak vártam.
Jóval később felülről egy apró fény tűnt fel, ami gyorsan nőtt és közeledett. Megörültem, hogy végre történik valami. És úgy gondoltam, a fény biztosan jót jelent.
Hát ebben tévedtem! A fény ugyan erősödött, de egyre nagyobb lett a hőség! Egy tűzgolyóbis zuhant felém!

Örvény

"Hanga, csinálj valamit" - súgta oda egy ismerős mályvatündér.

Kisompolyogtam, és ott igazán elszégyelltem magam! A felhők megtépázva, szétcincálva, a házam majdnem elrepült. És a hinta! Szinte csak foszlányok tartották, megkergülve csapódott ide-oda. Rohantam, hogy ráülhessek, és megállíthassam, mielőtt leszakad, és ki tudja, mi történik! De csak egyre távolodtam, a szél nem fújt, hanem szippantott befelé egy nagy tölcsérbe. Nem lehetett ellenállni, lefelé tartó örvény kapott el.

Üzemzavar

Nem gondoltam, hogy ebből ekkora kavarodás lesz! Máskor is hagytam ott a hintát! Lehet, hogy ennyi időre nem? Hozzá voltam nőve?!
Mindenesetre ahogy benn fortyogtam a házikómban, odakinn egyre sötétebb lett. Ez önmagában is szokatlan. Utána olyan bömbölő szélvihar, amilyet még nem láttam.
Aztán egyre-másra kopogtattak be hozzám. Először tündérek, aztán más lények, akiket még sohasem láttam. Mindenki méltatlankodott.
"Nem működik az átjáró!" "Megvadultak az áramlások, mi folyik itt?" "Sürgősen el kell jutnom Ypszilonra"
"Hol van a hintatündér?"
Kezdtem rosszul érezni magam, és szerettem volna láthatatlanná válni, ami ilyen társaságban reménytelen.

Duzzog

Ma egész nap alig vártam, hogy megint legyen tündérfeladatom.
Jó, jó! Persze hintáztam, de ez az áramlás, meg átjárás furcsa nekem. A hintázás játék.
Igaz, érdekes, hogy most már látom ezeket a dolgokat, de mennyi minden lehet, amiről még mindig nem tudok!
És én segíteni akarok! Vagyis szeretnék. Mint ahogy a kislánynak.
Úgyhogy folyamatosan a Földet vizslattam, de semmi. Aztán repültem egy kört, de még egy kósza kóbor állatot sem láttam, nemhogy meghiúsíthattam volna valami nagyobb szerencsétlenséget! Ezzel nem azt akarom mondani, hogy erre vártam, csak buzgott bennem a tettvágy.
Amikor visszatértem, a hinta már alig lengett. De nem érdekelt, bevonultam kis házamba, és becsaptam az ajtót. Duzzogtam.

Vajthó Gábor, pasztell

Mézes, meggyes, fahéjas

Azt hiszem, ettől a naptól kezdve érezhettem magam igazán tündérnek. Örültem, és a többi tündér is velem örült. Másnap szinte percenként érkeztek hozzám a látogatók, és mindenki hozott valami apró ajándékot. Egy-egy szál virágot, gyógyteát, gyümölcsöt, illatos olajat, mohos követ, ölelést, nevetést, balzsamos szellőt, záporpárát, friss forrásvizet.
Nagy társaság gyűlt össze a környező felhőkön is. Aztán a konyhatündérek meglátták a csupor mézemet, az ajándékok közül kiválasztottak egy nagy üveg fahéjas meggyet. Tésztát gyúrtak, kinyújtották, de olyan óriásira, hogy lelógott a felhőm széléről! Mindenki olyan formára szaggathatta, amilyenre akarta.
És mit gondoltok, hogyan sütöttük ki nagyon gyorsan a sok-sok tepsi süteményt?
Hát persze! A Sárkánytündér lángja most alsó-felső sütésre kapcsolt.
Olyan illat terjengett a levegőben, hogy a földlakók kiözönlöttek az utcákra.
A tavasztündérek pedig fogták a kosaraikat, és most nem virágokat szórtak a Földre, hanem puha mézes meggyes-fahéjas süteményt!
Láttam, ahogy a diófán ül a kislány Vakarccsal, és nevetve eszegetik a sütiket.

Mayer Domonkos, pasztell

• 
  

Üzenet

Ott leszek az emlékeidben, az álmaidban, és amikor gondolsz rám.
Ott vagyok a szélben, az esőben és a napsütésben.
Ott vagyok a virágok illatában, hajnali párában, madárcsicsergésben.
A csöndben, az énekszóban, a macskadorombolásban.
Erőt adok, ha szükséged van rá.

Vajthó Gábor pasztellképe

Találkozás

Ott sétált kézenfogva a Tündérkertben Mamika és a kislány. Vakarcs hol a fűben ugrándozott, hol dörgölőzött, hol vállon dorombolt.
Egy szó sem hangzott el. Nem is volt rá szükség. A tündérek világában, a varázsnövények között minden egyértelmű volt.
Tudták, hogy ez egy különleges találkozás. Tudták, hogy Mamika csak a kislány miatt vehette fel még egyszer földi ruháját. Tudták, hogy búcsúzni jöttek, hogy utána mindenki békességben élhessen a saját világában.
Amikor elértek a Kettéágazó Ösvényhez, megölelték egymást, Mamika megsimogatta Vakarcsot.
Aztán elindultak a két ösvényen, két irányba.

Vajthó Gábor pasztellképe

Ott van!

Csak löktem és löktem a hintát, kavargott, forrt körülöttünk a levegő. A kislány erősen kapaszkodott belém, és még a macska is az ölembe ugrott, onnan figyelt.
Aztán amikor már úgy éreztem, hogy nem lehet erősebben lökni a hintát, és hogy körölüttönk forog az egész világ, a kislány hirtelen megszorította a kezemet, és felkiáltott:
- Mamika! Ott van az én Mamikám!
És nem törődött semmivel, csak levetette magát a hintáról, a macska meg utánaugrott.
Meghűlt bennem a vér, de ahogy utánuk néztem, kis tündérszárnyakat láttam a kislányon is, meg a macskán is.
Na, ezt biztosan nem én varázsoltam! - morfondíroztam magamban - A macska lenne, csakugyan? Macskatündér?
Közben már meg is érkeztek egy tündérkertbe, ahol burjánzó, virágzó növények között egy néni állt.

Vajthó Gábor pasztellképe

Megcsillan valami

És én erről nem is tudtam semmit!
Biztosan úgy van ez, hogy ott van az orrom előtt, de nem látom. Túl közel van, vagy túl távol. Aztán ha egyszer megfelelő távolságról nézem, akkor megcsillan valami.
Mint amikor a csillagász ezerszer átpásztázza az égboltot, és már hagyná is elcsüggedve, de valami mégis azt súgja neki, hogy nézzen oda, még egyszer! És akkor megtalálja!
Meg hogy mindennek megvan a maga ideje. A könyökömön jön ki! És aztán tényleg. Csak vigyázni kell, mert el is surranhat, mint a kisegér, aztán várhatsz megint ítéletnapig.
Mindenesetre ott ültünk hármasban a hintán, s lendítettem én erősen. Bár ebben eddig sem volt hiba. És gondolom, használták is az átjárót, csak én nem vettem észre belőle semmit!
Vagyis az utóbbi időben foszladozott már az a fátyol a szemem előtt.
Aztán most már tisztán láttam. A Tündérkerteket is, ahol most is integettek a tündérek, és én visszaintegettem. Meg a tündérfeladatomat is, amiről a Sárkánytündér beszélt.

Vajthó Gábor pasztellképe

A hintatündérek

De nem kellett beleszólnom. A Sárkánytündér a hintatündérekkel folytatta!
- Vannak különleges, vagyis ritka tündérek. Ilyenek például a hintatündérek.
Itt rámnézett, és elmosolyodott.
- A tündérek egyre nehezebben tudtak kapcsolódni a Földről a végtelen Egyhez, ezért elköltöztek. Ahogy már említettem is, jelenleg nem a Föld az állandó lakóhelyük.
A világok között néhol könnyebb az átjárás. Ezeken a helyeken jelentek meg a hintatündérek. Segítik a kapcsolatot a különböző világok, Ég és Föld között. A hintázással láthatatlan áramlásokat tartanak mozgásban.
A másik ugyanilyen fontos tudásuk, hogy a hintájukról mindent tisztán lehet látni. Mindent, amit keresünk. Legyen az megfogható, vagy megfoghatatlan.
Hirtelen világos lett számomra minden!
Köszönetet mondtam a Sárkánytündérnek, megígértem, hogy nemsokára újból meglátogatom.
Aztán a kislánnyal és a macskával szélsebesen visszarepültem a hintámhoz.

Vajthó Gábor pasztellképe

Most kell közbevágnom!

Én is szívesen hallgattam volna a Sárkánytündér meséit, de közben már nagyon kíváncsi voltam a hintatündérekre! Arról nem is beszélve, hogy a kislány is velem volt!
- Tudom, tudom, rögtön rád kerül a sor. Pedig a vihartündérekről vagy a macskatündérekről még nem is beszéltem! - villantotta szemét a kiscicára.
- És főleg: nem beszéltem magamról! Vagyis a Sárkánytündérekről - itt egy pillanatra elmerengett.
- Pedig - mondta szerényen - fontos szereplő vagyok a történetben!
Úgy éreztem, most kell közbevágnom, hogy végre magamról is megtudjak valamit, és segíthessek a kislánynak!

Vajthó Gábor szénképe

A Sárkánytündér tovább mesél

A legtöbb tündérnév is a

természethez kapcsolódik. A virágtündérek azok, akikkel talán legtöbbször találkozhatnak az emberek. Ők a kedvesebb kertekben még ma is akár hosszabb ideig a virágokban élnek. A gyógynövények tündérei gyógyítanak. Aztán ott vannak a tavasztündérek, őket emlegetik legtöbbször, pedig a többi évszaknak is megvannak a maga tündérei.
A forrástündérek, esőtündérek, tavitündérek a vízitündérek népéhez tartoznak.
Erdei tündérek például a fatündérek, gombatündérek, moha- és páfránytündérek.
A fogtündérek jóval később bukkantak fel, a konyhatündérek pedig a legeslegújabb tündérnépek.
Ó, hát hosszú napokig tudnék mesélni nektek a tündérekről, de most nem ez a dolgom!
Azért még mutatok valamit! És a Sárkánytündér egy hatalmas könyvet húzott elő felhőpárnája alól:
- Idesüssetek! Én írtam!
Tündérek Könyve, minden napra egy tündér
Írta: Sárkánytündér
A kislány talán most szólalt meg először, mióta odaértek a Sárkánytündérhez:
- Mesélsz majd nekünk belőle?
- Persze! Boldogan!
És akkora lángot fújt örömében, hogy a Földön az összes festő villámgyorsan festeni kezdte a csodálatos naplementét!

Vajthó Gábor pasztellképe

A Sárkánytündér mesél

A Sárkánytündér kiterjesztette fölénk nagy szárnyait, és mesélni kezdett.
Régen, az ősidőkben, amikor már létezett a Föld, még beszélő kövek, lépkedő fák, hullámzó hegyek, állandóan változó vizek népesítették be. Állatok, emberek sehol.
Ekkortájt tündérek költöztek a Földre. De ne a mai tündérekre gondoljatok! Ők egyszerre voltak tündérek és boszorkányok.
Amikor megjelentek az állatok és az emberek, az ember elválasztotta a jót a rossztól, a nagy örök egészet részekre osztotta.
Ehhez alkalmazkodtak a tündérboszorkányok, és így lettek a tündérek a dolgok mozgatói, segítői, a boszorkányok pedig a kerékkötői.
Ezután még sokáig a Földön éltünk. Segítettük az embereket, de a közelségüket nem szerettük, mert kiszámíthatatlanok voltak. Így aztán távolabb költöztünk tőlük, a természetbe.

Vajthó Gábor pasztellképe

A hintáról van szó!

- Azt mondtad, hogy még egyszer találkozhat a nagymamájával. De hogyan?
- Ezt te nálam jobban tudod, Hanga. Hiszen a hintáról van szó.
- A hintáról?
A Sárkánytündér látta, hogy fogalmam sincs, miről beszél.
- Mondd csak, Hanga, mit csinál egy hintatündér?
- Kedves Sárkánytündér, nem tudom, de nagyon szeretném végre megtudni! Én egyszerűen csak hintáztam, mert nagyon szeretek hintázni. Aztán nemrég elkezdett érdekelni, mi történik a Földön, miért járnak oda a tündérek. Így jutottam el először hozzád is. Kiderült, hogy a tündérek segítenek. Mindegyik a maga módján. De én hogyan tudok segíteni? Senki sem válaszolt a kérdéseimre.
A Sárkánytündér arca felderült:
- Akkor tudom már, miért jöttél el hozzám!

Mit tanácsolsz?

A Sárkánytündér bólogatott. Aztán fújt egy kis lángnyelvet. Mi meg vártuk, hogy mondjon még valami fontosat, valami megoldást. Hogy mit tegyünk. De nem mondott semmit. Csak nézett ránk, mint aki vár valamire. Mintha azt várta volna, hogy mondjunk valamit.
Végül megtörtem a csendet:
- Mit tanácsolsz?
- Één? - a Sárkánytündér elképedt. - Ezt te kérdezed tőlem, Hanga?!
- Öö... igen! Tanácsért jöttünk hozzád.
Erre a Sárkánytündér akkorát nevetett, hogy lefordult a felhőjéről. Ezzel megint zűrzavart okozott a kíváncsian összegyűlt bárányfelhő-seregben. Megint ezerfelé szaladtak! Lett is nagy dörgés-morgás, hiszen nemrég terelték őket össze.
A Sárkánytündér kecsesen visszalibbent a felhőre, és zihálva abbahagyta a nevetést. A felhő reccsent egyet, és zsörtölődött:
- Megint felfeslett a huzatom! És zuhogni kezdett az eső belőle.
A kislány már nem szomorkodott, a macskával együtt érdeklődve nézték a rendhagyó tündért.

Lehetőség

- Mi járatban vagytok, Hanga? - kérdezte komolyan a Sárkánytündér, amikor meglátta az ébredező kislány kisírt szemét.
Végig komoly maradt, amíg meghallgatott bennünket.
Utána meleg narancssárga fénybe öltöztünk, amikor beszélni kezdett.
- Kislánykám, az ember élete múlandó. Aki a Föld számára meghalt, az nem látható, nem hallható, más világba költözik. Nagyon fáj ez annak is, aki magára marad a Földön, és annak is, aki nem tudott elbúcsúzni. Nagyon-nagyon ritkán történik meg, hogy egy földi halandó még egyszer láthatja az elköltözöttet. Te most megkapod ezt a lehetőséget. Nem tőlünk, tündérektől. Mi is csak porszemek vagyunk a végtelenben.

Reggeli torna

A Sárkánytündér épp reggeli tornáját végezte, amikor megérkeztünk. Élvezettel ugrott egyik felhőröl a másikra, azok meg záport eresztettek a Földre. A Sárkánytündér nagyokat kacagott, olyan volt, mintha dörögne az ég. Utána bukfencezni kezdett. Na ebből igazi kavarodás lett! A bárányfelhők ijedt bégetéssel százfelé szaladtak. Lesz dolga az égi pásztoroknak, mire újra összeterelik őket! A Tündér viszont nagyon élvezte a dolgot. A felhők vastag paplanná álltak össze, ő meg zutty! Hátrabukfenc! A felhők vészesen lelapultak, próbálták megtartani, de átzuhant rajtuk. Egy-két idegesebb pamacs sikoltott, pedig tudják, hogy a Sárkánytündér repül, mint a szélvész.
Ahogy meglátott bennünket, örömében lángcsóvát fújt, ami a Földről gyönyörű napfelkeltének látszott.
Egy füst alatt sütött reggelire jó nagy adag rántottát.
Megnyugodtunk mellette.

Vajthó Gábor pasztellképe

Tanácstalan

Hanga életében először tanácstalannak érezte magát. Eddig ismeretlen érzések kavarogtak benne. Csak ült a hintán, magába merülve.
Mintha ködös erdőben bolyongana, ahol nem találja a kivezető ösvényt.
És ekkor felbukkant a Sárkánytündér. Valóban látta? Vagy csak gondolt rá? Mindegy is. Mindenesetre már tudta, hogy elviszi hozzá a kislányt és a macskát.

Vajthó Gábor pasztellképe

Bánat

A kislány beszélni kezdett.
- Anyáék azt mondják, meghalt a mamikám! Baleset érte. De én nem hiszem el! Azt mondta, mindig vigyázni fog rám. És most nincs sehol. Eltűnt. Mindig ő jött értem az óvodába, és utána játszottunk. Anya és apa mindig dolgozik.
Hol van a mamikám? Miért nem jön értem? Vakarcs is előkerült, pedig ő is eltűnt.
Mamika is megvan.
A kislány zokogott.
Hanga karjába vette, álomba ringatta. Aztán fogta Vakarcsot, és visszatértek felhők közötti otthonába.

Vajthó Gábor pasztellképe

A találkozás

Vakarcsnak ébredés után hintázni támadt kedve. Megint a vállamra ült, de most nem tudtam belefeledkezni a hintázásba. Pedig egy macska akkor is a vállamon marad, ha fejre állok. Ő is lefelé figyelt, a Földre. Derült idő volt, jól látszott minden. Hosszú ideig csendben voltunk, aztán leugrott, és nyávogott, hogy induljunk.
Kisvárosi ház kertjében szálltunk le. Vakarcs felugrott egy hatalmas diófára. Lefelé már egy kislánnyal együtt másztak. Utána leültek a fa tövébe, a kislánynak potyogtak a könnyei, simogatta a kiscicát. Az meg dorombolt, bökdöste a kislány kezét. Duruzsoltak egymásnak.
- Ő Hanga! - mutatott rám később a cica.

Szél fúj hajamba

Ezért is szeretek hintázni. Ahogy egyenletesen lököm magam, szél fúj hajamba, érzem a végtelen halk lüktetését, amire mozdulnak az égitestek. Ilyenkor beleolvadok a megnyugtató mindenségbe. Nem gondolkozom, átáramlanak rajtam a gondolatok.
Mint az is, ami a macskáról jutott eszembe.
Az élőlények járják a saját útjukat, mint ahogy az égitestek is állandó változásban vannak. Időnként keresztezik egymás útját. Ha magasabbról nézzük őket, minden találkozás előre látható. Mint egy nagy terepasztalon. A szép és nehéz, a jó és rossz, hogy magunkat nem látjuk magasabbról.
Én sem láttam, honnan jött a macska, hogy épp abban a pillanatban ott legyen, ahol én.

Vakarcs

Otthon persze három perc alatt kivirult. Evett, befészkelte magát az ölembe, elaludt. Dorombolt.
Néznek, nyávognak, dorombolnak. Tündérek? Nem is tudom. Én csak macskatündérekkel találkoztam, de szerintem elég egy szemvillanás, egy puha ugrás, egy átbucskázás... Mindenki tudja, miről beszélek. Ez a vakarcs itt az ölemben tündér, de nem szelíd virágtündér, az biztos!
És az is biztos, hogy ő talált meg engem, nem én őt.
Ringatóztam hintaszékemben, és vártam, hogy felébredjen. Vártam, hogy kiderüljön, miért kereszteztük egymás útját.

Reggeli repülés

Ma reggel olyan sötét, tömör szomorúságburok vette körül a Földet, hogy elakadt a lélegzetem. A tündérek fel vannak vértezve ilyesmi ellen, de úgy látszik, én nem.
Ennek ellenére úgy éreztem, oda kell mennem!
Régebben csak egyetlen mályvabokros földi kertben jártam. Nagyritkán meglátogattam a mályvatündéreket.
Most csak úgy repültem. Mindenfelé feszült csend volt, meg a vígasztalan nyirkos őszi eső. Aztán egészen közelről kétségbesett nyávogást hallottam. Egy ázott, csatakos kismacska rohangált az úton, és nyivákolt.
Miért mindig én? Senki más nem hallja? Senki másnak nem fáj a cérnavékony hang?
Ahogy észrevett, egyből mellémszegődött. És már tudta, hogy úgy sárosan, vizesen felmászhat a vállamra, kis karmocskáival felszántva a karomat.
Nem tehettem semmit. Hazarepültem. A Föld hallgatott.

Vajthó Gábor szénképe

A Sárkánytündér

Bevallom, kicsit összezavarodtam a Sárkánytündérnél! Arra számítottam, hogy egy sárkányszerű, vénséges vén nénit látogatunk meg. De jó pár ezer, tízezer évet letagadhat a korából! Ami ráadásul nincs is neki. Vagy valahogy így. Legalábbis nem fontos. Azt mondta, hogy csak az embereknek fontos az idő. Mi, tündérek a végtelennel rendelkezünk, így számunkra nem fontos sem az idő, sem a távolság.
Persze ő ettől függetlenül olyan régi, hogy akkor még a fortyogó katlan miatt a tündéreknek szükségük volt a sárkányok nagyságára, erejére, meg arra, hogy csomó lángot el tudjanak nyelni.
Nagyon örült az almaszósznak, saját lángján sütött hozzá bundáskenyeret!
Szerintem gyakran meg fogom látogatni.

Vajthó Gábor pasztellképe

Almaszósz

Visszatértem a Konyhatündérekhez. Furdalt a kíváncsiság, hogy látom-e a felhőmet a kertjükből.
Láttam. Meg a hintámat is, lágyan lengett magában. Szeret hintázni, meg hintáztatni is.
A tündéreknek felvetettem azt a lehetőséget, hogy csak a kertből lehet látni a hintát, de ezen jót nevettek.
- Hinta! Hanga Hintája! - kiáltották.
A hintám erre forgolódni kezdett, és amennyire egy hinta bólogatni tud, bólogatott. Ami még nekem is egyértelműen azt jelentette, hogy "Sziasztok, szép a kertetek!"
Így aztán segítettem almaszószt főzni. Hámoztunk egy csomó almát, aztán feldaraboltuk. Utána pépesre pároltuk fahéjjal, de maradtak benne puha almadarabok is. Aztán tejszínnel elkevertük, és kevés búzadarával sűrítettük. Így szereti a Sárkánytündér. Ez azért fura, nem?
Kiderült, hogy legalább olyan idős, mint a Tejút. Lehet, hogy ezért fogyaszt bébiételeket?
Egyre jobban érdekel a sárkánytündér!
Integettem a hintámnak, mielőtt hazaindultam. Ő meg visszaintegetett.

Vajthó Gábor hintázik

Gesztenyepüré

Eredetileg hintázás közben gondolkozni akartam. Vagy legalább kikémlelni a tündérkerteket. De az őszi első gesztenyepüré fontosabb! A hintáról nem akartam leszállni, de gesztenyepürét szerettem volna enni. Méghozzá minél hamarabb!
Nem tudom, miért, de hirtelen az jutott eszembe: Gondolkodj pozitívan! Egy óriásplakáton láttam a tócsás napomon, a Földön. A tündérek ezen mindig nevetnek, én most megpróbáltam. Egy jó nagy adag gesztenyepürére gondoltam... De nem történt semmi. Ha már így belejöttem, megpróbáltam a Gondolkodj negatívant is. Ez viszont bejött! Nem akartam gesztenyepürét, és nem is történt semmi!
Úgyhogy maradtam a Gondolkodj- nál.
És ha hiszitek, ha nem, elég volt tíz másodpercig gondolkoznom, csak úgy, és megjelent egy vadlúdcsapat!
És mit pottyantottak az ölembe? Egy csinos csomagot, benne egy nagy adag gesztenyepüré!
- Köszönöm szépen! - kiáltottam utánuk.
- Szívesen! Az Univerzum ajándéka! Mert gondolkoztál! - hahotáztak.
- Nehogy elhidd, a Konyhatündérek küldik, most is integetnek!
Forogtam körbe, de nem láttam semmit. A gesztenyepüré viszont mennyei volt! Mi más is lett volna.

Nem, nem! Ezt én rajzoltam. Ráadásul színessel! 

Telihold

Esteledett. Akkora telihold világított fölöttem, hogy azt játszottam, minden lendülésnél belerepülök a hintámmal. Aztán a Hold egyszer csak vette a lapot, és visszalökött!
A felhők meg teljesen megkergültek körülöttem!
Beszálltak a játékba, és olyan sűrű felhőfalba tömörültek, hogy az orromig sem láttam. Olyan volt, mint a ... tejszínhab. Igen, tejszínhab! Valódi tejszínhab felhők voltak.
Ebből rájöttem, hogy milyen nap van ma. Az októberi telihold napja világszerte a Gesztenyepüré-nap. Persze ne a Földre gondolj, hanem az igazi Világra, tehát Világszerte! Ebbe mától fogva azért beleértem a gesztenyepüré kedvelő embereket is, jó?
Úgyhogy már csak a gesztenyét kellett megkeresnem, mert tejszínhabból ott kavargott előttem egy egész nyáj. Vagy falka.

Tündérkertek

A Tavasztündérek elvittek a Konyhatündérekhez. Komolyan azt hittem, hogy őket csak kitalálták! De nem! Egy tündérkertben találtunk rájuk, almát szüreteltek.
Soha nem jártam még tündérkertben, még hírét sem hallottam, pedig hát tündér lennék, vagy mi a csoda?!
- Hol vannak a tündérkertek?
- Ég és föld között. Földi lény számára ritkán láthatók, neked viszont mindig a szemed előtt vannak, hiszen ég és föld között hintázol! Mi mindig integetünk neked, ha a kertekben dolgozunk. Ott a kis Hintatündér! Örülünk, hogy eljöttél hozzánk!
Ezen nagyon elgondolkoztam, hogy miért nem látok én semmit a hintámról?
Közben az egyik tündér mindenféle almából válogatott egy kosárral, én is kaptam egy sötétpiros, édeset.
- Ez a Sárkánytündérnek lesz! Nagyon szereti az almát, meg az almaszószt is!
Puff neki! Sárkánytündér? Ez már tényleg sok volt nekem egy napra, elköszöntem, és hazarepültem. Hintázni.

Vajthó Gábor almaféle-faféléje felhőfélében
Punktum

Tavasztündérek

Másnapra sitty-sutty meggyógyultam, hogy röpülhessek a többiekkel a Földre!
Meglepődtem, hogy mindenkinek látszanak a szárnyai! Tündöklő szivárványosak, mint a mesében.
- Az emberek a szemüknek jobban hisznek, mint a szívüknek.
Először a Tavasztündérekkel röpködtünk egy kihalt, szürke, hófoltos mező fölött. Érintésünk nyomán eltűntek a hókupacok, felragyogott a Nap, élénk zöld fű sarjadt, színes virágok bújtak elő. Aztán tavaszi zápor öntözte a földet. Felbukkant egy félénk nyúl. Később egy csapat vidám gyerek szaladt ki a rétre, labdáztak, fogócskáztak. Arcuk kipirult a friss tavaszi levegőn.
Nagyon jó érzés volt a többi tündérrel együtt tavaszt varázsolni!
Nem is tudom, hogy teltek eddig a napjaim?!

Kamilla

Reggel kamillatea illatára ébredtem, és már attól jobban éreztem magam, hogy Kamilla ott volt nálam. Éppen szellőztetett. Százágra sütött a Nap, de egyből arra gondoltam, milyen idő lehet a Földön. Alig vártam, hogy Kamillával is beszélgessünk a tündérekről.
- Kamilla! Te mikor tudtad meg, hogy mi a tündérfeladatod?
- Hát, én már egész kicsi koromban gyógynövényeket gyűjtöttem nagymamával. Olyan természetes volt, hogy virágtündér vagyok, és gyógyítok. A környékünkön is gyógyító virágtündérek laktak.
- És én? Szerinted nekem mi a feladatom?
Kamilla tanácstalanul széttárta karját:
- Nem tudom, Hanga! Eddig csak olyan tündérekkel találkoztam, akik kezdettől fogva tudták a dolgukat. A tavasztündérek, a nevető tündérek, az éneklő tündérek, a táncoló tündérek, a nyugalom és béke tündérei, a kavicstündérek, de még a fogtündérek is!
- Én eddig nem törődtem semmivel, csak a hintámmal! De most már szeretnék veletek menni a Földre!
- Érzem, hogy ez jó ötlet! Ha meggyógyultál, jössz velünk, és megnézed, mit csinálunk!

Esti beszélgetés

Este Milla ült az ágyam mellett, és arról mesélt, mit csinálnak a tündérek a Földön. Amerre járnak, kisüt a Nap, elcsendesedik a vihar. Derűsebbek lesznek az emberek, nyugodtabbak az állatok. Kevesebb lesz a veszekedés, több a nevetés. A betegek erőt kapnak a gyógyuláshoz. A természet bővebben ontja kincseit.
- Mindenkinek segítetek?
- Ha valahol szükség van ránk, igen. Nehéz a dolgunk, mert a Föld tele van bajjal, bánattal, rosszindulattal, szomorúsággal. De időtlen-idők óta segítünk felülkerekedni a gondokon.
- És minden tündér ezt csinálja?
- Én úgy tudom, hogy igen. Mi, mályvatündérek gyógyítunk. Beteg embereket, állatokat, növényeket, minden élőlényt
- És vajon nekem mi a feladatom?
- Most az, hogy aludj egy jót! - nevetett Milla. - Holnap megint eljövünk.

Lilla, Milla, Kamilla, Illa

Megittam a nagy bögre finom teát, talán megint aludtam is, mert egyszer csak suttogást-sutyorgást, halk lépteket hallottam.
Lilla nem egyedül tért vissza,  vele jött Milla, a mályvatündér, Kamilla, aki - ha a Földön járt - kamillavirágban lakott, és Illa, aki illóolajokkal foglalkozott.
Örültem nekik, és meghatódtam, hogy meglátogattak, mert nekem bizony hasonló esetben ez eszembe sem jutott volna.
Azt is tudtam, hogy mindannyian gyógyító tündérek, gyógynövények, füvek, kencék, olajak, balzsamok, szirupok, cseppek ismerői. No meg varázsigék tudói.
Hoztak csipkebogyót és kamillát, lándzsás útifüvet, meg hársfavirágot. Pemetefű cukorkát és levendulapárnát, kenőcsöt a mellkasomra és a hátamra, körömvirág krémet az orromra. És kakukkfű, borsmenta, zsálya meg fenyőolajat.
Szerintem már a látogatásuktól is meggyógyultam volna, de ők főztek, kentek, masszíroztak, párologtattak, végül könnyű, meleg, illatos sálat kaptam a nyakamba. És már aludtam is!

Felhőpaplan és látogató

Másnap reggel nem tudtam felkelni! Szédültem, fájt a torkom, jártányi erőm sem volt. Csak feküdtem felhőpaplanom alatt.
Azt hiszem, nem volt jó ötlet a hideg pocsolyában ugrándozni.
Így aztán szundikáltam, később arra ébredtem, hogy kopogtatnak az ajtómon. Csak suttogtam, annyira berekedtem. Pedig úgy megörültem, hogy látogatóm érkezett!
Szerencsére nem adta fel, benézett az ablakon. Integettem neki az ágyamból.
Lilla volt, a levendulatündér! Ahogy rámnézett, látta, hogy beteg vagyok. Sürgött-forgott, térült-fordult, és máris mézes hársfatea gőzölgött a szekrénykémen!
Utána megigazította a párnámat, paplanomat.
- Nemsokára visszajövök! Addig kortyolgasd a teát!

Eső

Ma a kedvenc felhőmön pihentem, zuhogott belőle az eső a Földre. Meg is mostam az esővízben az arcomat. Közben a felhők között lenéztem a Földre. Ott kukucskálok, ahol világosabb az ég.

Néha azért leszállok a Földre. Most kedvem támadt tapicskolni a tócsákban. Így hát gyorsan ott termettem.
Brr! Szokatlanul hideg volt az őszi eső, a felhőkön ülve mindig melenget a Nap.

Körülnéztem a kertben, és a lehullott levelek alá bújva egy elázott szárnyú méhecskét találtam. Nem tudott hazarepülni a kaptárba!

Segítettem rajta, hazavittem. Nagy csupor mézet kaptam a méhektől ajándékba!

Hanga

Hanga vagyok, a Hintatündér.
Ég és Föld között száll a hintám!

Mostanában egyre jobban érdekel, mi történik a Földön.
Nem volt ez mindig így!
Régebben csak hintázni szerettem, hiába kértek a barátaim, hogy menjek velük! Hátat fordítottam nekik, azért is vagyok ezen a képen háttal. Csak így tudtak lerajzolni.
Persze azért amikor a többiek összegyűlnek a szomszédos felhőkön, mindig fülelek. És egyre kíváncsibb vagyok.
Mi lehet olyan érdekes a Földön?